Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három kiscica, akiket Mittensnek, Tom Kittennek és Moppetnek hívtak. Gyönyörű bundájuk volt, és napjaikat a verandán bukfencezve és a földön játszva töltötték.

Egy nap az anyjuk—Mrs. Tabitha Twitchit—barátokat várt teára. Bevitte a kiscicákat, hogy megmossa és felöltöztesse őket, mielőtt a vendégek megérkeztek.

Először megmosta az arcukat (ez itt Moppet).

Aztán megfésülte a bundájukat (ez itt Mittens).

Aztán megfésülte a farkukat és a bajszukat (ez Tom Kitten). Tom folyamatosan próbálta megvakarni a fésűt.

Mrs. Tabitha tiszta kis ruhákba és csipkegallérokba öltöztette Moppetet és Mittenst. Aztán elővett néhány merev, díszes ruhát egy régi fiókból Tomnak.

Tom Kitten elég pufók volt és megnőtt; több gomb azonnal leszakadt. Az anyja sóhajtott, és visszavarrta őket.

Amikor a három kiscica készen állt, Mrs. Tabitha hibát követett el, és kiküldte őket a kertbe, miközben forró vajas pirítóst készített.
„Most tartsátok tisztán a ruháitokat, gyerekek! Sétáljatok a hátsó lábaitokon. Maradjatok távol a sáros hamu gödörtől, Sally Henny-Pennytől, a disznóóltól és azoktól a Puddle-Duckoktól!“

Moppet és Mittens imbolyogva mentek le a kerti úton. Hamarosan megbotlottak a ruháikban és az arcukra estek. Amikor felálltak, fűfoltok borították őket!
„Másszunk fel a kövekre és üljünk a kerti falra,“ javasolta Moppet.

Hátrafelé fordították a ruháikat, hogy jobban tudjanak mozogni, és felugrottak; Moppet fehér csipkegallérja leesett az útra.

Tom Kitten egyáltalán nem tudott ugrani, miközben próbált a hátsó lábain nadrágban járni. Darabonként küzdötte fel magát a köveken, összetörve a páfrányokat és elveszítve a gombokat jobbra-balra.

Mire a fal tetejére ért, már teljesen rendetlen volt. Moppet és Mittens próbálták megjavítani a ruháit, de a kalapja leesett, és az utolsó gombjai is leszakadtak.

Miközben küzdöttek, hallottak egy pit-pat-paddle-pat! A három Puddle-Duck egyes sorban menetelt le az úton, ritmikus totyogásukat végezve—pit-pat-paddle-pat! pit-pat-waddle-pat!

Megálltak és sorba álltak, széles, meglepett szemekkel bámulva fel a kiscicákra.

Aztán a két nőstény kacsa, Rebeccah és Jemima Puddle-Duck, felvették a kalapot és a csipkegallért, és felöltötték.

Mittens olyan hangosan nevetett, hogy leesett a falról. Moppet és Tom utána másztak le; a ruhák és Tom többi ruhája is leesett útközben.
„Mr. Drake Puddle-Duck!“ kiáltotta Moppet. „Gyere és segíts felöltöztetni őt! Gyere és gombold be Tomot!“

Mr. Drake Puddle-Duck lassan, oldalazva odatotyogott, és felvette a különféle tárgyakat.

De magára vette őket! Még rosszabbul álltak rajta, mint Tom Kittenen.
„Gyönyörű reggel van!“ mondta Mr. Drake Puddle-Duck.

Aztán ő, Jemima és Rebeccah Puddle-Duck elindultak az úton, lépést tartva—pit-pat, paddle-pat! pit-pat, waddle-pat!

Aztán Tabitha Twitchit lejött a kertbe, és meztelenül találta a kiscicáit a falon.

Lehúzta őket a falról, sietve elvitte őket, és visszavitte a házba.

Felküldte őket az emeletre; és sajnálattal mondom, hogy azt mondta a barátainak, hogy ágyban vannak megfázással, ami nem volt igaz.

Épp ellenkezőleg; egyáltalán nem voltak ágyban.

Ehelyett nagyon furcsa zajok jöttek az emeletről, ami elrontotta a teadélután csendes hangulatát.
És azt hiszem, egy nap hosszabb könyvet kell írnom, hogy többet meséljek Tom Kittenről!

Ami a Puddle-Duckokat illeti—bementek egy tóba. A ruhák leestek róluk, mert nem maradt gomb, ami összetartotta volna őket.

És Mr. Drake Puddle-Duck, Jemima és Rebeccah azóta is keresik őket.